Fast English Blog

Tavaszi megújulás

2017-02-22 |

A naptár szerint ugyan még tél van, hidegek és sötétek a kora reggelek, de a levegőben már érezzük a tavasz illatát, ami új erővel és új reményekkel tölt el mindannyiunkat.
Tavaszi megújulás

Egyre hosszabbak a nappalok, előbújnak a hóvirágok és a krókuszok, reggel madárcsivitelésre ébredünk. Megújul a természet, és vele együtt megújulunk mi is. Szívesebben mozdulunk ki, elkezdünk terveket szőni, mi mindenbe szeretnénk belevágni hamarosan, nemcsak magánemberként, hanem nyelviskolaként és nyelvtanárként is. Mi az a „régi jó”, amit tovább viszünk, milyen új ötletmagokat vetettünk el tavaly, amelyek most szárba szökkenhetnek, vagy éppen a tavasz lehelete milyen új inspirációkat ébresztett bennünk.

Sok partnercégünknél is ez a periódus az új kurzusok indításának ideje, az éves értékeléseket követően az új tréningcélok kitűzésének időszaka. Az ismerős arcok mellett sok új hallgatóval is találkozunk hamarosan, új kurzusprogramokat „álmodunk” és valósítunk meg közösen, új szakmai és emberi kihívásokkal találkozunk, amelyek mind további fejlődésre sarkallnak bennünket.

Nyelviskolaként és tanárokként is lelkesen és nyitottan várjuk az új lehetőségeket, kihívásokat, üdvözöljük a változásokat, mert tudjuk, hogy ez folyamatos fejlődésünk záloga. Reméljük, hogy régi hallgatóinknak idén is tudunk a megszokott jó mellett újat nyújtani, és új hallgatóink fejlődését is meg tudjuk támogatni régi jól bevált módszereinkkel!

Hallgatói és oktatói oldalon is nagyon dinamikus, tartalmas és sikeres évet kívánok mindannyiunknak!

Hamvas-Szolga Anikó, vezető tanár

 

Rólunk mondták

<strong>Győrffy Viktória</strong>

Győrffy Viktória
HR Director, Hydro Extrusions Hungary Kft., Székesfehérvár

„Meglepően hatékony módszer a bennünk rejlő ismeretek felszínre emelésében. Növeli az önbizalmat, és a döntéshozatali mechanizmus hatékonyságát az a fajta módszer, hogy mintegy visszatükrözve az általam elmondottakat a hallottak teljesen más, néha új megvilágítást kapnak. Ezáltal egyfajta személyiségfejlesztési vonal is elindul, mert az ember saját maga által kap önmagáról visszajelzést. Aki ezt felismeri és él vele, elindulhat a fejlődés útján akár szakmai, akár személyes vonatkozásban.”

Tarnai Dezső

Tarnai Dezső
KM Manager & HR Director, Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.

A 90–es évek elején a GE magyarországi megjelenése nagy kihívások elé állította vezetői csapatunkat, szakembereinket. Szinte mindannyian gyors sikereket értünk el az amerikai üzleti környezetben, sőt sokan léptünk előre más vegyes vállalatok szervezeteiben a Fast English Kft. munkatársai valós helyzetekre felkészítő és hatékony munkájának, a kiváló módszerek, az önfeláldozó célirányos oktatói munka eredményeként. A hatékony indulást a nyelviskolában egy olyan fejlődés követte, ami miatt a mai napig „nem tudjuk abbahagyni”. Az üzleti kommunikáció terén megismert magas szintű programokon túl, az interkulturális gátak leküzdéséhez, az anyanyelvi gondolkodás hátterének és nyelvi kifejezésmódjának elemzésére számtalan lehetőséget kaptunk. A nyelvi képzés oda fejlődött, hogy vezetési kompetenciáim fejlesztését angol nyelven művelhettem kiváló tanáraim, a coach –ok segítségével. Ez a GE után a Knorr-Bremse közúti és vasúti üzletágában egyaránt hatalmas támogatást adott munkatársaim és saját magam eredményességében is.

Wolf András

Wolf András
Üzletág igazgató, Qualysoft Zrt.

Olyan nyelvi képzést kerestem, ahol munkám mellett képes vagyok az üzleti angol nyelvvizsgát megszerezni. Az LCCI nyelvvizsgára a Fast English magas szakmai és üzleti tudású oktatóival készültem fel. Igényeimnek megfelelően állították össze az oktatási napokat és a tananyagot, figyelve arra, hogy munkától minél kevesebb időt vonjon el a képzés. Mind nyelvi, üzleti szakmai tudásukat, mind rugalmasságukat kiemelve nagyon szívesen ajánlom másoknak is a Fast English-t, ha munkájukhoz, vizsgájukhoz igazán hatékony nyelvi támaszt keresnek.

Gyenes Ivett

Gyenes Ivett
HR Specialista, Sió-Eckes Kft.

A Fast English angol nyelvi prezentáció tréningjeit szervezőként és résztvevőként is ismerem. Az előkészítés során minden gördülékenyen zajlott, végtelenül rugalmasan kezelték a kéréseinket. A tréningek során hasznos, a mindennapi életben jól alkalmazható technikákkal lettünk gazdagabbak, a rengeteg gyakorlati feladat pedig segített, hogy ezek rögzüljenek is.

Almási Judit

Almási Judit
Kisvállalati Ügyfélmenedzser, Vodafone Zrt.

Nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek a különleges szakmai kapcsolatnak. Kitűnő iránymutató, a bennem rejlő megoldásokra kiválóan rávezetett úgy, hogy közben magaménak éreztem a sikert. Teljes figyelemmel és elhivatottsággal fordult felém, empátiával azonnal megérezte, hogy mikor mire kell koncentrálnunk. (Coaching)

Vegye fel velünk a kapcsolatot

Tisztelt Partnereink és Érdeklődők!

Tegye fel kérdését az űrlapon, vagy írjon nekünk emailt!

Fast English csapat - training@fastenglish.hu

Vállalati nyelvtanfolyamok 7 nyelven

Általános nyelvi képzés

Válasszon olyan nyelvoktatást, ami azonnal használható tudást nyújt! 7 nyelv, 12 nyelvi szint az Európai Keretrendszer szintjeinek megfelelően.

Bővebben »

Üzleti angol, német, francia, spanyol, orosz

Üzleti nyelvi képzés

Vegyen részt olyan szakmai nyelvi képzésben, amivel sikeres lesz nemzetközi színtéren! Az adott iparágra és a vállalatra jellemző üzleti nyelvi helyzetek megoldására készítjük fel.

Bővebben »

Szakmai angol és német

Üzleti szaknyelvi képzés

Kihívások érik az üzleti életben? Munkáját idegen nyelven is képviselnie kell? Szakterületén nemzetközi csapatba került? Üzleti-szaknyelvi képzésünk Önnek szól.

Bővebben »
Fast English Oktató Kft.

Iroda: 1134 Budapest, Dózsa György út 150.
Telefon: +36 30 960 30 66, +36 1 339 82 49
Email: training@fastenglish.hu

A Fast English hazánk egyik vezető üzleti angol nyelvtanfolyam szolgáltatója. Céges angol nyelvoktatás, üzleti nyelvi képzés, irodai angol, üzleti szókincs fejlesztés mellett szakmai angol és vezetői kommunikáció a fő profilunk.
Communication for business

Adatkezelési tájékoztató

Cookie szabályzat

Jogi nyilatkozat

Adatkezelési tájékoztató – nyelvtanárnak jelentkezők részére

céges angol nyelvoktatás | üzleti coaching | céges angol nyelvtanfolyam | üzleti nyelvoktatás | vállalati angol | üzleti angol | üzleti angol nyelvtanfolyam | business English course | kihelyezett nyelvtanfolyam | nyelvi coaching | állásinterjú angolul | nyelvi audit | céges nyelvoktatás | telefonkonferencia angolul | interkulturális képzés | online céges angol nyelvoktatás | üzleti angol nyelvtanfolyam | céges nyelvoktatás

Amega Web Technology